Hogy mióta is vagyok kutyaimádó? Ha létezik előző élet, akkor én már biztosan abban is az voltam...

Kruzslicz Anitának hívnak, 1983-ban születtem. 22 éves koromig egy békés megyei kis faluban Gádoroson éltem, majd pedig néhány évre Zalaegerszegre költöztem.

Az első kutyusom egy kis keverék volt, Bogár. Alig pár éves voltam, de már  sétáltattam és tanítottam az én Bogicámat:-)

Egy sajnálatos baleset után veszítettem el, már idős korában.

Már akkor sem tudtam kutya nélkül élni. A szüleim hamar belátták ezt, és együtt kezdtük el bújni a kutyás könyveket és újságokat, hogy milyen fajtát válasszunk. Mindenképpen fajtatiszta, törzskönyvezett kutyát szerettünk volna.

A döntés hamar a colliera esett és bár nem sok colliet láttam addig, már képről is elbűvölt a szépsége és a bájossága.

Az első colliemat 1993-ban kaptam meg. Egy gyönyörű blue-merle leányzó volt. S bár nem lett sem kiállítási sem munkakutya mégis vele kezdődött el minden. Akkor 10 éves voltam...

Együtt tanultuk az életet. Mindig egymás mellett voltunk, szinte összenőttünk. 

2005 őszén hagyott itt engem. A mai napig nem tudom, mi lett volna a jobb...

Mert nem voltam mellette amikor elment. Így az utolsó kép amire emlékszem, az amikor a ház előtt ül a teraszon és köszön. Talán Ő már tudta, hogy többé nem találkozunk ezen a világon.

Még most sem tudok könnyek nélkül beszélni vagy írni róla. 

Nem tudtam kutya nélkül létezni...

Akkoriban ismertem meg Kakas Tímeát a Lucky-Luke Collie, Sheltie kennel tenyésztőjét. Ő sokat segített nekem abban, hogy megtalálhassam az én álomkutyámat! Timivel azóta is nagyon jó barátok vagyunk és nagyon sokat köszönhetek neki!

2005. szeptemberében született meg a Rineweld "X" alom Lissai Erikánál az országban vendégeskedő, gyönyörű angol kantól "Beck"-től és a gyönyörű macilánytól Lolától. Az alomban két blue-merle kislány született. Egyiküket Erika mindenképpen meg akarta tartani, a másik kislány pedig sok mindenkit érdekelt. Soha nem tudom eléggé meghálálni Erikának, hogy engem választott Xantiana gazdijának. És nem felejtem el a pillanatot sem, amikor megtudtam a jó hírt...

Erika később nemcsak a kutyáim tenyésztője, hanem  nagyon jó barátom is lett, köszönöm ezt neki!

Rineweld Xantiana " Sunny" lett kennelalapító kutyánk. Kölyök osztályban kezdtük el a kiállításokat vele, és már a másodikon, a 2006-os nagylengyeli CAC-on dobogóra is állhatott mint Kölyök BIS 3.

Később sikerült teljesítenünk a Hungaria Junior Champion feltételeit, és reméljük, hogy a Hungaria Championt is sikerül majd befejeznünk.

Sunny az egész család kedvence, mindenkit imád és mindenki imádja! Az idegeneket viszont nem kimondottan szereti.  De odáig van a labdáért a frisbee-ért és a dog-dancingért.

2006-ban két taggal is bővült a csapat. Igaz Urfi (Lucky-Luke Benignant Expectation - aki közös tuljadonban van Kakas Timéával) és Chino (Mistyc Moonlight Gold Sweet Sensation) egy ideig még a szüleimnél laktak, de 2008 óta már ők is velem élnek.

2007-ben váltottam ki kennelnevemet, így azóta enyém a Sherborne kennel.

2007. végén egy váratlan - de mint később kiderült - nagyon jó döntés után fogadtunk örökbe egy idős collie hölgyet Sissyt a Lelenc Kutyamentő Egyesülettől. Sissyke nagyon rossz állapotban került hozzánk  lesoványodva, tele sérülésekkel, kullancsokkal. De nem csak a teste, a lelke is sérült volt. Sok ideig tartott amíg visszatért a bátorsága és nem rezzent össze minden hangos szó hallatán. Sajnos azonban 2010. őszén elveszítettük Őt. Nagyon hiányzik nekem és remélem, hogy boldoggá tudtam tenni az utolsó éveit.

Sunnytól és Campobellói Axel "Alex"-től született meg az első alom kennelünkben 2008. februárjában.  Sunny három tricolor kislánynak és két blue-merle kisfiúnak adott életet.

Mindenképpen szerettem volna megtartani egy kislányt az alomból. A választás Arabellára esett. A legtöbben nem Őt javasolták... Ő volt a legkisebb az alomból. De tudtam, hogy jól választok! És ez nem is sokkal később bebizonyosodott. Arabella "Princess"  egy fantasztikus kutya lett. Küllemében a klasszikus típust testesíti meg, természetében pedig egy olyan kutya, amilyet mindenki szeretne magának. Kedves, bújós, de ha kell kemény is tud lenni. Kiállításokon is megfordultam vele néhányszor és terveim között is szerepel még, hogy meglátogatunk párat. Azonban számára a munka az, ami fontos. Olvas a gondolataimban, hihetetlenül intelligens collie hölgy. És amire nagyon nagyon büszkék vagyunk: igazi juhászkutya! 2009-ben ugyanis kitűnően teljesítette a terelési képességvizsgát. Néhány hónappal később pedig a K99-es vizsga engedelmes ágazatából is letett az első szintet.

Ugyancsak 2008. februárjában két új taggal bővült a kennelünk és így egyszerre két nagy álmom is teljesült. Lucky-Luke Star Jewel Blue Elenwé "Ízisz" a sheltie baba, a Lucky-Luke kennelből költözött hozzám, két kiemelkedő kutya lányaként. Papája gyönyörű tricolor fiunk Urfi, mamája pedig a sheltie történelem eddigi egyik legeredményesebb kutyája Multi ch. Lucky-Luke Elenmiré Blue Elwing. Ízisz hamar a szülők nyomdokaiba lépett,  már baby osztályban történelmet írt, és Best In Show-t nyert a 2008-as hódmezővásárhelyi CAC kiállításon. Azóta számos győzelmet tudhat maga mögött, és ma már HJCH, HCH, HsCH , SrbCH címekkel büszkélkedhet. Ízisz egy hihetetlenül barátságos,kis "öleb" aki rajongásig szeret mindenkit, akivel csak találkozik.  Ízisz és egy fantasztikus kan Int. CH Marvithall Orion párosításából született első sheltie almom 2010. elején. Az alomban egy blue-merle kislány született aki a kennelünkben maradt és akinek az At New Moon Victory in Sherborne "Victorya" nevet adtam. Vicky hamar bebizonyította, hogy kivételes kutyus. Nem volt még 6 hónapos, amikor először birkák közé vittük. Alig hittük el, hogy ez az apróság aki alig látszik ki a fűből, milyen nagy lelkesedéssel veti magát a birkák után és próbálja egyben tartani a nyájat. 7,5 hónaposan már terelési képességvizsgát tett! 2012-ben pedig BH - vizsgát tervezünk vele, illetve továbbra is lelkesen gyakoroljuk a terelést. De Vicky nem csak a munkában állta meg a helyét. Élete első kiállításán mindössze 10 hónaposan a budapesti Grand Prix CACIB Show-n HPJ, Best Junior, BOB, és BOG3 címeket szerzett!!

A másik kincs aki Ízisszel együtt érkezett Rineweld Black Diamond "Pride", a csodaszép tricolor collie fiú. Pride egy nagyon ígéretes párosításból született, egy Párizsban elő (holland) kantól Malouine's Blue Jays-től, és Int.Ch.Rineweld  Young Gleam Of Hope" Clio"-tól. Pride egy tekintélyes, vastag csontú, szép arcú collievá cseperedett, aki kedves viselkedésével és bújós természetével hamar belopja magát az emberek szívébe. Pride nagyon szép kiállítási eredményeket tudhat maga mögött. Tőle és Sunnytól született meg második almunk 2010. tavaszán. A B alomból három blue-merle kutyus került gazdikhoz, akik közül ketten,  Bright Side Of Life "Sheena" és Brisk Silver Butterfy "Kyra"  már néhány kiállításon is megmutatta magát, nagyon ügyesen! Riley pedig boldog családi kutyusként éli életét.

2010. őszén Princesstől és Rineweld Chesterfieldtől megszületett a Sherborne "C" alom. Princess 7 gyönyörű babával ajándékozott meg bennünket. Bájos kislánya "Yasmine"  és fia "Jacob" kennelünk új reménységei.

S, hogy milyen terveink is vannak még? Mit szeretnénk elérni?

Elsősorban azt, hogy nagyon sokáig boldogan élhessünk a kutyusainkkal és azok a gazdik is boldogok legyenek akik tőlünk választottak kiskutyát.